Országos pályázat kiemelt helyezést elért nyertesei a IV. Béla Általános Iskola 1. osztályos tanulói

 

A 2015/16-os tanév jászjákóhalmi első osztályosai Muhariné Mihály Violetta és Molnárné Pete Marianna osztályfőnökök vezetésével jelentkeztek „Az út a boldogsághoz” országos pályázatra. Ennek keretén belül minimum 3 jó cselekedetet kellett végrehajtaniuk – s ezzel példát mutatni -, ezt fotóval dokumentálni, s elküldeni Budapestre a pályázatkiíróknak. Már az a tény is boldoggá tette őket, hogy segíthettek:

-Karácsony előtt járták a falut, s idős emberekhez csengettek be, akiket dallal-verssel és ajándékkal köszöntöttek.

-Kitakarították a tantermüket.

-Kertészkedtek az iskola előtti parkban.

-Illetve sok egyéni jó cselekedet is lencsevégre került, hiszen a gyerekek otthon is szívesen segítenek.

Majd eljött a várva várt eredményhirdetés, s kiderült, hogy a szervezőknek is nagyon tetszett a gyerekek önzetlen segítőkészsége. Két kategóriában is nyertesek lettek! Egyéniben Göblyös Rita, csoportos kategóriában pedig az egész osztály kapott kiemelt helyezést! A díjakat 2016. május 29-én vették át Budapesten a Lurdy Házban, ahol gyereknapi játszóházban is volt részük.

Az osztály tanulói, pedagógusai és a szülők köszönik az utazási hozzájárulást: az iskola Diákönkormányzatának (5000 Ft), Terjéki Tünde polgármester asszonynak (10000 Ft) és a Roma Nemzetiségi Önkormányzatnak (20000 Ft)!

A jó cselekedetek képekben:

Author: