Még a decemberi programjainkról…

A IV. Béla Általános Iskola 3. osztályosai és pedagógusaik – Muhariné Mihály Violetta és Molnárné Pete Marianna – programokkal teli héttel búcsúztatták az óévet.

  1. december 20-án az Idősek Napközi Otthonában adtak karácsonyi műsort az érdeklődőknek. Az igen szépszámú közönség nagyon örült annak, hogy ellátogattak hozzájuk a helyi iskolából. A sok taps mellett finomságokat is kaptak a fellépők. Szeretettel visszavárják őket.

 

  1. december 22-én, ez az osztály adta a karácsonyi műsort a Gazdakör színpadán az iskolásoknak és az óvodásoknak. A fél órás – prózai, zenés, táncos, jelenetes – műsor sok felnőtt szeméből könnyeket csalt elő. A két hónapos felkészülésnek meglett a gyümölcse, szívmelengető előadást láthattak a jelenlévők.

 

És a program ezzel az előadással még nem ért véget, hiszen még ezen a napon délután 3 és 5 óra között a gyerekek és tanáraik nyugdíjas pedagógusokat kerestek fel otthonukban, hogy verssel-dallal-ajándékkal kedveskedjenek a közelgő ünnep alkalmából. Nagyon meglepődtek és meghatódtak az egykori gyakorló pedagógusok, s hatalmas köszönetet mondtak. Az osztály 3. éve járja a falut ebben az időszakban, hogy örömet szerezzenek időseknek, egyedül élőknek.

 

Az osztály tanulói és pedagógusaik szeretnének köszönetet mondani a segítségekért, támogatásokért.

Author: