Karácsonyi készülődés

Egy őszi napon a tanító néni bejelentette, hogy idén mi, a 4. osztályosok fogjuk előadni az iskolai karácsonyi műsort.

Minden gyerek meglepődött, és azt kiabálta, hogy „Hurrá! Hurrá!”.

Kicsivel később megkaptuk a verseket, és elkezdtük tanulni a táncokat. Sok-sok gyakorlás után már egyre jobbnak éreztük a pásztorjátékot.

Beszereztük a jelmezeket, és a színpad feldíszítésére is gondoltunk. Kérésünkre a felsősök csillagot hajtogattak, és rajz órán betlehemi jelenetet festettek nekünk.

Menet közben sok mindent megtudtunk a karácsonyról. Például azt, hogy ekkor ünnepeljük Jézus születését, és hogy ez az ünnep a hitről, békéről, szeretetről szól.

Megtanultuk a sok szép verset, azt hogy milyen együtt létrehozni valami klassz dolgot ,és hogy közben figyelnünk kell egymásra is a siker érdekében.

Az előadás napján nagyon izgultunk, de sok tapsot kaptunk, mert ügyesek voltunk.

Köszönjük mindenkinek, aki eljött, és megnézte műsorunkat!

( Kricsár Dorka, Kovács Médea,Lakatos Mirella, Kazsimér Donatella 4.osztályos

tanulók írása alapján)

Author: