Erdei iskola Mátrafüred-Sástó

Szeptember 7-én tanulók, szülők, pedagógusok vonatoztak a Mátra felé három nap aktív kikapcsolódásra, erdei iskolába. Már az első nap két túrát tettünk meg. Gyalog vágtunk neki Mátrafüredről a Rákóczi forrást érintve Sástóra. A tábor elfoglalása után, délután Mátraházára vezetett túránk, ahonnan már fáradtan érkeztünk meg a táborba.

Másnap körbejártuk a környék tanösvényét, délután pedig a Kalandparkot fedeztük fel, este bátorságpróbán vettek részt a gyerekek. Olyan gyorsan, élményekben gazdagon teltek a napok, hogy már pénteken csomagolnunk is kellett. Sástóról is gyalog indultunk el, útba ejtettük a Muzsla kilátót. Délután élményekben gazdagon, fáradtan tértünk haza, Jászdózsára.

Tanulók véleménye az erdei iskoláról:

„Jókat sétáltunk, szép volt az őszi táj. Ittunk forrásvizet a Rákóczi forrásnál.”

„Nekem a második nap volt a legjobb. Végigjártuk a tanösvényt, felmentünk a kilátóba. Azután következett az izgalmas csónakázás. Délután jó volt a Kalandpark. Voltunk a függőhídon, boboztunk, csónakáztunk.”

„Az egész tábor jó volt, nem bántam meg, hogy elmentem.”

Köszönjük a szülők a Jászdózsai Iskoláért, óvodáért és Közművelődésért Alapítvány és a Községi Önkormányzat segítő támogatását.

Author: