Hulladékgyűjtés
Szeptember végén ismét hulladékgyűjtést szerveztünk. Az idén nagyon sok papírt és PET palackot gyűjtöttek a gyerekek. Déltől 16 óráig folyamatosan érkeztek a kocsik, taligák, kerékpárok…
Európai kultúra napja-Kárpátalja
Enne az évben a Községi Könyvtár az Európai kultúra napján a Kárpátaljával ismertette meg a gyerekeket. Délelőtt az alsósok, délután pedig meg a felsősök vettek…
Erdei iskola itthon
Szeptember 7-9-ig az erdei iskola keretein belül az itthon maradó gyerekek és pedagógusok rendhagyó tanítási napokat tartottak iskolánkban. 3 napon keresztül a tanítási órákba szőttük…
Erdei iskola Mátrafüred-Sástó
Szeptember 7-én tanulók, szülők, pedagógusok vonatoztak a Mátra felé három nap aktív kikapcsolódásra, erdei iskolába. Már az első nap két túrát tettünk meg. Gyalog vágtunk…
Tanévnyitó 2016
Ebben a tanévben 14 kis elsős diák kezdte meg iskolai tanulmányait. Vajda Anna tagintézmény-vezető így köszöntötte őket: „Szeretettel köszöntelek benneteket! Kívánom, hogy jól érezzétek magatokat…
20 éves a Széchenyi úti iskolaépület
„Kedves Vendégeink! Tamási Áron, az erdélyi és magyar irodalom kimagasló alakja Ábel Amerikában című kötetének végén írta le azt a mondatot, amely azóta már szállóigévé…
Gyermekek a mezőgazdaságban
GYERMEKEK A MEZŐGAZDASÁGBAN mintaprojekt A pályázat keretében az Észak-Alföldi régió, valamint az Észak-Magyarországi régió 17 hátrányos helyzetű településének nevelési–oktatási intézményeiben tanuló diákok, és oktatóik fejlesztése…
Hírek ,Aktualitások
2015.09.10. Jászapáti a Mi Városunk Alapítvány SAJTÓKÖZLEMÉNY GYERMEKEK A MEZŐGAZDASÁGBAN MINTAPROJEKT Jászapáti a Mi Városunk Alapítvány 222,73 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült…
TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0168 ÖSSZEGZÉS
Sporttábor A.13. 2013/2014. A nagyvisnyói természetközeli sporttáborban 30 tanuló vett részt az 5.-8. évfolyamból, 4 pedagógus kíséretében. A tábor 4 napos volt, három ott…
Felvidéki nagyjaink nyomában Határtalanul
Felvidéki nagyjaink nyomában A JÁI Bozóky János Általános Iskola 7. osztályosainak tanulmányi kirándulása Támogatáskezelő által hirdetett „HATÁRTALANUL! program Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek” című pályázatra „Felvidéki nagyjaink…