Jászsági Szavalóverseny

Az idén, rendhagyó módon, november 16-án került sor a Jászberényben már
hagyományosan az 1956-os forradalom tiszteletére megrendezett Jászsági szavalóversenyre,
ahol minden évben a környező települések általános iskoláinak felső tagozatos diákjai
örvendeztetik meg egymást és a jelenlévőket az általuk hozott versekkel. Ebben az évben
azonban a világjárvány miatt a verseny sem a megszokott formában zajlott. A versenyzők
szavalatairól felvételt készítettünk, melyet egy online felületre töltöttünk fel. A zsűri tagjai a
beérkezett videók alapján értékelték az előadásokat.
A jeles eseményre a tanulóink most is lelkesen készültek, és nem is érdemtelenül,
hiszen az 5-6. osztályosok korcsoportjában Török Bulcsú 6. osztályos tanuló harmadik
helyezést ért el, de a többi gyermek is remekül szerepelt. Az 7. osztályosokat Susányi Leila
Dóra és Görbe Sándor, a 8. évfolyamot pedig Kovács Márk képviselte. Ezúton is gratulálunk
nekik!
Különösen nagy öröm számunkra, hogy ebben az emberpróbáló időszakban is van olyan
gyermek, aki fontosnak véli, hogy a verseken keresztül érzelmeit megossza társaival.
 

Author: Jaszsagi Altalanos Iskola Bozoky Janos Alt. Isk. Tagint.