Színházlátogatás Budapesten

Május 30-án színházlátogatást szerveztünk a Nemzeti Színházba, ahol a gyerekek irodalmi tanulmányaihoz kapcsolódóan az Egri csillagok című előadást tekintették meg. A hatodik osztályos tanulók mellett az ötödik, a hetedik és a nyolcadik osztályból is voltak érdeklődők.

Az előadás megkezdése előtt lehetőségünk nyílt, hogy idegenvezető segítségével bepillantsunk a színház épületének rejtett zugaiba, meghallgassuk az építkezéssel, a mindennapokkal kapcsolatos kulisszatitkokat. Volt még időnk a színház körüli szoborpark megtekintésére is. Az előadás 3 és fél órája röpke pillanatnak tűnt, mert a szereplők színjátéka, a zenés betétek, a táncosok fergeteges tánca, a látványos effektusok váltakozása a figyelmünket nem hagyta lankadni. A regény eseményeit egyedi feldolgozásban tárták elénk, amelyben fel-felismertük Gárdonyi írásának szavait. Az előadás mozzanatai szó szerint a lábunk előtt játszódtak, mivel az első sorokban ültünk, így közvetlen részesei lehettünk az ágyúrobbantásoknak, a füst gomolygásának.

Élményekben gazdagon, felejthetetlen emlékekkel tértünk haza.

Author: Editor