DSE hírek

20 év után, 2017 novemberében köszönt le a régi DSE vezetőség és adta át helyét az újnak. DSE elnöke Hódosi Erika lett, vezetőségi tagok: Kohári Éva, Nagyné Kelemen Erika.

Ez alatt a húsz év alatt nagyon sok kirándulást, tábort szerveztünk. Magyarországi táborok, vándortáborok mellett jártunk Erdélyben, Ausztriában, Szlovéniában, Szlovákiában is. Sokat túráztunk a Mátrában, több alkalommal télen is feljutottunk a Kékes tetőre.

Minden évben részt vettünk atlétika-, mezei futóversenyen, játékos sportvetélkedőn, kézilabda-, labdarúgó tornákon, szerveztünk különböző helyi sportprogramokat: „Nyuszi” és „Mikulás” kupát is.

Évekig az Önkormányzat támogatásából és a tagdíjból működtettük az egyesületet, 2016 őszéig 2 éven át a Bolyós Róbert képviselő úr által felajánlott tiszteletdíj összege sokat segített.

Legutóbb ebből az összegből vásároltunk 20 pár foci,- és teremcipőt, 20 pár sportszárat. Ezúton is köszönjük támogatását.

Reméljük, hogy az új vezetés is lelkesen viszi tovább a „fáklyát”, sok örömet szerezve ezzel tanulóinknak. Sikeres éveket kíván az új vezetésnek a leköszönő vezetőség:

Tajti Ilona DSE elnök

Nyúlné Kövér Melinda, Vajda Anna vezetőségi tagok

 

 

Author: