Honvédkiképzés

Február első hétvégéjén évnyitó kiképzést tartott az I. Jászkun Honvéd Emlékzászlóalj. A csapat tagjai iskolánk volt és jelenlegi diákjai.

A honvédek parancsnokuk irányításával szombaton átvizsgálták ruházatukat, fegyvereiket, elvégezték a szükséges karbantartásokat, utána alaki kiképzést tartottak. Természetesen a katonai feladatok mellett azért volt egy kis szórakozás is. A finom vacsora után egész este sport

olt a csapat. Majd felépült a honvédtábor. Az éjszaka nyugalomban telt el, hiszen éber őrség vigyázott a csapattársak álmára. Vasárnap a táborbontás és a reggeli után ismét gyakorolt a csapat. Fél 11-kor pedig megérkeztek községünk elöljárói. A polgármester úr a parancsnokkal szemlét tartott, majd a fiatalok zenére alaki gyakorlatokat mutattak be: köszöntötték a megjelent vendégeket. A honvédek tájékoztatást adtak a 2017 évi programokról, és kérték az önkormányzat további támogatását a csapat működéséhez, mert szeretnének továbbra is részt venni hagyományőrző rendezvényeken.

 

Author: root