Hónap: 2017 február
Kommunista diktatúrák áldozataira emlékeztünk
Február 27-én a szünetben Kissné Guba Zsuzsanna tanárnő tartott rövid megemlékezést, melyen a Kommunista diktatúrák áldozataira emlékeztünk.
Műveltségi vetélkedőn az Apponyiban
Február 23-án délután az Apponyi Albert Általános Iskolában vettünk részt a magyar kultúra napjához kapcsolódó vetélkedő döntőjén. A Jászságból érkezett 6 csapat között 3 dózsai…
A magyar kultúra napja
Iskolai könyvtárunk szervezésében a magyar kultúra napján megemlékezést tartottunk, melyen megismerkedtünk a Himnusz írásának körülményeivel, és meg is hallgattuk. Évfolyamonként egy-egy tanuló szavalt el egy-egy…
Napközisek a Közösségi Ház farsangján
Napközis diákjaink a szabadidős foglalkozásukon bekapcsolódtak a Közösségi Ház farsangjába. Jelmezeket öltöttek magukra, részt vettek a versenyen. Együtt gyúrták a herőcét a Honismereti szakkör tagjaival…
Farsangi bál
Az első félév zárása után a DÖK első programja a farsangi bál megszervezése volt. Az idén is nagyon sok ötletes jelmezt vonultattak fel a gyerekek….
Honvédkiképzés
Február első hétvégéjén évnyitó kiképzést tartott az I. Jászkun Honvéd Emlékzászlóalj. A csapat tagjai iskolánk volt és jelenlegi diákjai. A honvédek parancsnokuk irányításával szombaton átvizsgálták…
„Holló” kiállítás a Közösségi Házban
Falunk Lakója Holló László, aki népi tárgyak festésével foglalkozik. A kiállításon megismerhettük családja történetét, azokat a gyönyörű tárgyakat, amiket készítettek Minden osztály megtekintette a Holló…
Legyek jók, ha tudtok
Február elsején az egri színházban a Legyetek jók, ha tudtok című színművet néztük meg, mely az 1500-as évek Rómájába vitt el bennünket és Néri Szent…