Őszi túra

 

 

Október 14-én egy napsütéses őszi napon 30 alsós kisdiák vállalkozott arra, hogy teljesíti az idei őszi túrát.

Ezúttal a Pilisbe terveztük a már hagyományosnak számító őszi kirándulást. A résztvevő gyerekek és kísérőik már nagyon várták ezt a programot. Szerencsére igazán szép őszi idő ígérkezett erre a napra.
Autóbuszunkkal Dobogókő közelében a Két bükkfa nyeregnél parkoltunk le, innen indultunk gyalogosan a Pilis-tetőre.  Utunk során megcsodálhattuk az őszi erdőt, a szebbnél szebb őszi színekben pompázó növényeket. Hamarosan elértük a Pilis-tetőt, ahol egy egykori titkos rakétabázis és egy régi geodéziai toronyból kialakított kilátó, a Boldog Özséb-kilátó várt minket. A kilátó teraszáról csodálatos körpanorámában gyönyörködhettünk. Miután mindenki elfogyasztotta az otthonról hozott elemózsiát, és erőt gyűjtött a visszaúthoz, folyattuk utunkat.
Az autóbuszt elérve még egy kis meglepetésprogram várt a résztvevő csapatra. Mivel Pilisszentlélek közelében tartózkodtunk, nem hagyhattuk ki, hogy felkeressük a filmbéli Pajkaszeget, és „Teca kocsmájába” betérjünk egy üdítőre. A helyiek örömmel meséltek nekünk a filmforgatásról.

Fáradtan, mégis feltöltődve tértünk haza a Pilisből. Élvezhettük az őszi erdő szépségét, a friss levegőt, a mozgás örömét és a társakkal együtt átélt élményeket.
Remélhetőleg jövőre is lesznek kirándulni vágyó gyerekek és felnőttek, akik örömmel teljesítik majd az őszi túrát.

 

Author: root