TÁJÉKOZTATÓ A 2020/2021. TANÉVI BEIRATKOZÁSRÓL

Kedves Szülő / Törvényes Képviselő!

A 2020/2021-es tanítási évre történő iskolai beiratkozások szervezését – figyelemmel az
országos járványügyi helyzetre – az emberi erőforrások miniszterének 7/2020. (III. 25.)
határozata a 2020/2021. nevelési, illetve tanévre történő óvodai, valamint általános iskolai
beiratkozásról rendkívüli módon szabályozza.
A határozat célja, hogy a járványhelyzet várható alakulására tekintettel az általános iskolai
beiratkozások minél előbb és minél kevesebb személyes kontaktussal valósulhassanak meg.
Emellett ugyanakkor biztosítani kell a szülők szabad intézményválasztását is.
A mellékelt tájékoztató dokumentumban megtalálhatja összefoglalva a legfontosabb
információkat, de emellett szeretném kiemelni az alábbiakat:

  1. Ha a Kedves Szülőnek nincs ettől eltérő szándéka az iskolánk a jászteleki állandó
    lakcímmel, illetve tartózkodási hellyel rendelkező tanulókat hivatalból felveszi.
  2. A szülőnek nem kell külön jelentkeznie az iskolába, de az alábbi módok valamelyikén
    a felvételt meg kell erősítenie:
    * A KRÉTA rendszeren keresztül
    * Egyéb elektronikus úton, pl e-mailben
    * Papír alapú tetszőleges formátumú nyilatkozattal.
  3. A beiratkozáshoz szükséges adatok megadása a fenti lehetőségek valamelyikével
    szintén megtehető. Ennek kapcsán további információ kérhető az iskola
    elérhetőségein. (Tel.: 462-047, e-mail: telekisk.jki@gmail.com).
  4. A KRÉTA rendszer használatával kapcsolatban mellékelünk egy „beiratkozás
    általános iskolába” című linket, aminek a megnyitásával segítséget kaphat a Kedves
    Szülő az adatok megadásában. Ennek a végén található egy videó, ami a KRÉTA
    rendszerhez hozzáféréssel nem rendelkezők részére nyújt segítséget.
    Az eugyintezes.e-kreta.hu honlapon ideiglenes regisztrációval lehet belépni, és a
    szükséges adatokat megadni.
  5. Ha az elektronikus adategyeztetésre semmiképp sem nyílik lehetőség, a rendkívüli
    helyzetben a 2020/2021-es tanév kezdetekor a megfelelő dokumentumok bemutatására
    személyesen is sor kerülhet az iskolában.
  6. Ha az iskola a felvételi kötelezettsége teljesítése után további felvételi kérelmeket is
    teljesíteni tud, a jelentkezők szülei április 28 és május 15. között az intézmény
    elektronikus KRÉTA felületén adhatják le ilyen irányú kérelmeiket.

Az alábbi címen elérhető a KRÉTA beiratkozás folyamata:
https://tudasbazis.ekreta.hu/pages/viewpage.action?pageId=17761106

A beiratkozás folyamatának elkezdéséhez kérjük kattintson a linkre:

https://idp.e-kreta.hu/Account/Login?ReturnUrl=%2Fconnect%2Fauthorize%2Fcallback%3Fresponse_type%3Did_token%2520token%26client_id%3Dkozelkep-js-web%26state%3D0bKyiNArSCxs3WOaBCrw-jSCT0TiOSSPPFOp_QImpJT4x;%252Fkezdolap%26redirect_uri%3Dhttps%253A%252F%252Feugyintezes.e-kreta.hu%252Fsignin-oidc%26scope%3Dopenid%2520kozelkep-webapi.public%26nonce%3D0bKyiNArSCxs3WOaBCrw-jSCT0TiOSSPPFOp_QImpJT4x

Az alábbi linken további tájékoztatást olvashatnak a körzetes beiratkozásról:

http://jaszoktatas.hu/jasztelek/wp-content/uploads/2020/04/Tajekoztatas_beiratkozas_korzetes.pdf

Author: