2026 Határtalanul program

Az idei évben iskolánk 7. osztályos diákjai a Határtalanul! program keretében egy hetes
szlovákiai kiránduláson vettek részt.
Az időjárás miatt sajnos rövidebbre sikerült a hétfői nap, de így is érdekes helyeken jártunk.
Először Rimaszombat belvárosában tettünk egy sétát és ettünk egy fagyit. Ezután
Gombaszögön álltunk meg, ahol megnéztük a középkori pálos rendi kolostor romjait. Végül
Rozsnyó városának főterét néztük meg. Sok hasznos tudást szereztünk a helyi kötődésű
történelmi személyeinkről.
Kedden elsőként a tőketerebesi Andrássy kastélyt néztük meg. Ezután a homonnai
kastélyban jártunk. Érdekes dolgokat tudtunk meg a nagymúltú Andrássy család
munkásságáról és életéről. Végül Kassa főterén megnéztük a zenélő szökőkutat és a dómot.
Mindenki jól érezte magát és kellően elfáradt.
Szerdán a Betléri Andrássy vadászkastélyt néztük meg. Ezután Oláhpatakon jártunk Andrássy
Emánuel és gróf Andrássy Gyula szülőhelyén, ahol koszorút is elhelyeztünk. Emellett
megbizonyosodhattunk arról is, hogy mind a mai napig mekkora tisztelet övezi a helyiek
körében az Andrássy családot. Végül Beretkére utaztunk, ahol megtekintettünk egy tájházat
és tettünk egy rövid erdei túrát, ahol egy második világháborús bunkert és egy az már
őskorban is lakott barlangot kerestünk föl. Este egy kvízt is rendeztünk. A kérdések az eddig
látott helyekhez kapcsolódtak. Mind a 4 csapat csak egy-két hibát vétett.
A negyedik nap reggelén útnak indultunk a lengyel határhoz. Útközben megálltunk
Késmárkon és megnéztük az Új Evangélikus Nagytemplomot, ahol leróttuk kegyeletünket
Thököly Imre előtt és megtekintettük a mellette található Evangélikus Fatemplomot, amely a
világörökség része. Ezután vízre szálltunk a Dunajec folyón és gyönyörködhettünk a hatalmas
sziklafalak és hegyek látványában. Mivel a folyó közepe a határ Szlovákia és Lengyelország
között, így elmondhatjuk, hogy a kirándulás hete alatt két országban is jártunk. Vacsora után
Rimaszombatra jöttünk, ahol felvidéki magyarokkal közösen emlékeztünk a Nemzeti
Összetartozás Napján. A gyerekek három dalt adtak elő az egybegyűlteknek, akik
meghatódva fogadták. Büszkék lehetünk rájuk, hogy az iskola és a falu jó hírét immár
Rimaszombaton is ismerik.
Az utolsó nap reggelén összepakoltunk és reggeli után meglátogattuk a rimaszombati Tompa
Mihály Református Alapiskolát. Ezután utolsó program pontként kívülről megnéztük a jobb
sorsra érdemes osgyáni reneszánsz kastélyt. Gyorsan eltelt ez az öt nap. Bízunk benne, hogy
a gyerekek egy életre magukkal viszik az itt látottakat és átélt élményeket.

Author: Jaszsagi Altalanos Iskola Bozoky Janos Alt. Isk. Tagint.