Hónap: 2016 október
Találkozás volt diákjainkkal
Október 28-án „A középiskola diákszemmel” című pályaválasztási délutánt szerveztünk nyolcadikos tanulóink számára. Nagy örömünkre szolgált, hogy 7 középiskolából összesen 17 volt diákunk fogadta el meghívásunkat….
Tökfaragó verseny
Hagyományainkhoz híven októberben tökfaragó versenyt hirdettünk. Az idén rekordot döntöttünk, még egy évben sem hoztak ennyi tököt a gyerekek. A 22 alkotás közül nagyon nehéz…
Megemlékezés az 56-os forradalomról
Ebben a tanévben is megünnepeltük az 1956-os októberi forradalom évfordulóját. A nyolcadik osztály és az énekkar közösen elevenítették fel a felkelés eseményeit. A műsort a…
TÁMOP-3.3.17-15/1 számú „Gyermekek a mezőgazdaságban” című pályázat
A pályázat fenntartása ebben a tanévben is folytatódik. Két pedagógus 10 diákkal folytatta a megkezdett munkát. A létrehozott veteményes kertet azóta is gondozzák. Ősszel virághagymákat…
Pályaválasztási kiállítás Szolnok
2016. október 19-én a nyolcadik osztályos tanulók Szolnokon részt vettek a pályaválasztási kiállításon, melyet a Széchenyi István Gimnázium sportcsarnokában rendeztek meg. A megye és a…
Közlekedésbiztonsági nap
JÁSZDÓZSA Közlekedésbiztonsági napot tartottak tegnap Jászdózsán a Jászsági Általános Iskola Bozóky János Általános Iskolai Tagintézményében. A Jász- Nagykun- Szolnok- Megyei Balesetmegelőzési Bizottság képviseletében Kálmán Amanda…
Kóródi Anikó – az opera nagykövete
Felsős diákjaink kaptak meghívást október 12-én a Községi Könyvtárba, ahol Kóródi Anikó operaénekes személyes életén keresztül próbálta közelebb vinni a gyerekekhez a komolyzene világát. A…
Emlékezés az aradi vértanúkra
Október 6-án iskolai ünnepségen emlékeztünk meg az aradi vértanúkról. Megismertük minden kivégzett hős életét és utolsó szavait, melyeket a diákok ismertettek.
Író-olvasó találkozó
Október 4-én a napközis diákoknak volt lehetőségük a Községi Könyvtárban egy igazi költővel találkozni, ami hatalmas élmény volt számukra. A könyvtár vendége volt Lackfi János,…