A viszneki iskola hetedik osztályos diákjai tanáraikkal április 9-én a hajnali órákban indultak útnak, hogy közelebbi ismeretségbe kerüljenek Erdéllyel. Öt napon keresztül gyönyörű tájakon, a magyar történelem nevezetes helyszínein tartott ez az utazás.
A Határtalanul előkészítő óráin áttekintettük azokat a történelmi eseményeket, amelyek Erdélyhez kapcsolódnak, megismerkedtünk a magyar irodalom nagyjaival, akik munkásságukkal, vagy életük állomásai miatt ide kötődnek. Térképeket nézegettünk, a Kárpátok hegységképződésével foglalkoztunk. Beszélgettünk az ország éghajlatáról, a jellegzetes tájairól, az itt található növényekről, állatokról. Kis könyvecskévé fűztük az összegyűjtött anyagot. Olyan keresztszemes mintákat rajzoltunk, amely Torockón a hagyományos ünnepi viselet dísze.
Ezek után nem csoda, hogy mindenki izgatottan várta már az utazást. Végre eljött az indulás napja.
Hétfőn 9- 10 órakor már Nagyvárad főterén sétáltunk, ismerkedtünk a város egykori pezsgő irodalmi életével. A fényképeken a Nyugatosok bronzból készült szoborcsoportja kiegészült a gyerekekkel a sétáló utcán. Nagyvárad ma is 85%-ban magyarajkú nagyváros a határtól mindössze pár kilométerre, Bihar megye központja. A Monarchia-korabeli belvárosának legszebb épülete a szecessziós Fekete Sas palota. Álmélkodva sétáltunk a gyönyörű fekete sast ábrázoló díszes mozaikablakok alatt, a város gyönyörű épületei között. Majd a Püspöki Székesegyházban folytattuk a nézelődést. Megkoszorúztuk Szent László királyunk szobrát a templom előtt, megemlékeztünk történelmi nagyságáról. Idegenvezetőnk, Oksári István sok érdekeset mesélt a korról, amelyben legendás királyunk élt. Majd a Kanonok sor mellett elhaladva a parkban Petőfi Sándor, József Attila, Bethlen Gábor szobraival találkoztunk. A Szigligeti Színház épületének megtekintése után aztán folytattuk utunkat Erdély határa, a Királyhágó felé. Közben több román ajkú településen haladtunk keresztül. Megállapítottuk, hogy bizony kevésbé igényes, kevésbé egységes a falvak képe errefelé. Gyönyörű magas hegyek, meredek szerpentin utak következtek. Mintegy másfél órai buszozás után Kőrösfőre érkeztünk. Nagyon kedvesen fogadott bennünket a kőrösfői templom plébánosa. Mesélt a falu történetéről, hogy hogyan lett egyre gazdagabb a falu azért, mert egyre többen tanulták és „írták” a gyönyörű, piros varrottasokat. A kazettás mennyezetű egyedi kalotaszegi templom körül erődfal volt, ez védte a falu lakosságát az ellenségtől. Ahogy beléptünk a templomba, mindenütt piros varrottasok díszítették a padokat, a falakat. Az ülésrend ünnepnapokon aszerinti, hogy ki mennyi hímzett terítővel díszítette a templomot, segítette a plébániát. Megtudtuk, hogy a falu lakosai gyakorlatilag a télen otthon elkészített kézimunkákkal járják a vásárokat világszerte, és térnek haza karácsonyra. Akkor telik meg igazán a kis kőrösfői fakazettás templom.
A buszban elénekeltük a „Kőrösfői templom előtt háromágú diófa nőtt” kezdetű dalt és tovább haladtunk Torockó felé. Fél hét tájban érkeztünk szálláshelyünkre. Kipakolás után finom három fogásos vacsorával fogadtak bennünket. Fáradtan, de élményekkel teli tértünk nyugovóra, hogy erőt gyűjtsünk a másnapi túrához. Terveink szerint megmásztuk volna a Székely-kő 1129 m magas csúcsát.
Kedden az egykori bányászváros néprajzi múzeumába mentünk, ahol megtudtuk, hogy már a rómaiak korában őrszolgálat működött a Székely-kőn, ezt a hegytetőn talált pénzérmék árulták el. Már 700-800 –ban vasércet bányásztak, amit itt helyben fel is dolgoztak, szerszámokat, fegyvereket, használati tárgyakat készítettek belőle. Ekkoriban még szláv telepesek laktak itt, majd 895-ben megérkeztek a honfoglaló magyarok is. A tatárjárás itt is pusztít 1241-ben. 1289-ben IV. László a székelyeknek ajándékozta az Aranyos és a Maros közötti területeket. 1300 körül német bányászok érkeznek, akik vízi erővel működő vasverőket használtak. A Dózsa-féle parasztfelkelés nyomán az itteni bányászok is tiltakoztak jobbágysorsuk miatt és pereskedés indult a földesúr és a bányászok között. (A pereskedés 1848-ig, tehát 300 éven át tartott.) Már 1595-ben működött iskola a településen. Véres nap 1702. november 17.-e, mert a Habsburg főparancsnok vérengzést rendezett Torockón. Ennek a napnak emlékére pirosra festették az ablakkereteket. Ez a történet Torockói gyász címmel meg is jelent Ignácz Rózsa tollából.1870 után újjá kellett építeni a felső piacsort, mivel leégett. Ekkor készültek a szép fehér egységes kinézetű kőházak a jómódú bányászcsaládoknak. Jókai Mór is járt Torockón1876-ban. Itt ismerkedett meg Zsakó Istvánnal, akiről az Egy az Isten c. regény főhősét mintázta. Ma már csak kb. 500-an laknak a településen és főleg turizmusból élnek, miután befejeződött a vasérc bányászata a gazdasági helyzet változása miatt. Míg a múzeumot néztük, eleredt az eső. Megijedtünk és a hegymászás helyett inkább a tordai sóbányához és a Tordai hasadékhoz kirándultunk. Megnéztük a híres Tordai Országgyűlés helyszínét is, a fejedelmek házát. Majd a sóbánya következett. Lenyűgöző élmény volt a hatalmas tárnákon végigmenni, a bekormozott falú folyosókon, rengeteg lépcsőn át le egészen a bánya alján levő csónakázó tóig. A Visszhangok terme 16-szor verte vissza a bekiáltott szót. Az uniós támogatásból megújult bánya mélyén pingpongasztalok, lengőteke, óriáskerék fogadott bennünket. A bányamély után a Tordai hasadékot néztük meg egy magaslatról, aztán végig mentünk a hasadék belsejében is. A gyalogtúrán vadregényes úton, kis függőhidakon, sziklába vájt utakon mentünk végig a hatalmas sziklafalak között.
A harmadik napon kedvezett az időjárás, nekivághattunk a csúcsnak. Mindössze két kilométer alatt 530 m szintemelkedést kellett legyőznünk. Túravezetőnk elmesélte, hogy jónéhány évvel ezelőtt Sólyom László köztársasági elnök is megmászta a csúcsot. Hat megállóval, de nagyon kitartóan mindannyian felértünk. Onnan fentről gyönyörű kilátás nyílt Erdély hegyeire-völgyeire. Délután visszaérve a szomszédos Szent Teréz otthon diákjaival közös labdázás kezdődött. Közös fényképet is készítettünk az iskola udvarán.
Csütörtökön újra buszra szálltunk, és Nagyenyeden megnéztük a híres Bethlen Kollégiumot, a várat és a református vártemplomot. Majd Gyulafehérvár következett. Gyulafehérvár az Erdélyi Fejedelemség gazdagon virágzó fővárosa, ahol Hunyadi János, Hunyadi László és Erdély fejedelmeinek sírjait láttuk a Szent Mihály püspöki székesegyházban. Hazafelé megálltunk a torockószentgyörgyi várromnál, ami egykor a Toroczkay család vára volt.
Elérkeztünk az utolsó naphoz. Hosszú program várt ránk, úgyhogy korábban kezdtünk. Érzékeny búcsút vettünk panziónk személyzetétől, megköszöntük, hogy finomakat főztek nekünk, majd útra keltünk. Először Kolozsvár főterén a Mátyás szobornál időztünk, megnéztük a gyönyörű gótikus 14. századi Szent Mihály templomot. Majd megkoszorúztuk Mátyás király szülőházát. Zilah felé vettük az irányt, ahol Ady Endre Református Kollégiumát és az árvizi hajós Wesselényi Miklós szobrát tekintettük meg, amint épp jobbágyát szabadítja fel. Érdmindszent következett, Ady Endre szülőfaluja, amit most már a költőről Ady Endrének hívnak. A szülőházban és az emlékmúzeumban lépten-nyomon Ady nagysága, tehetsége mutatkozik meg, aki a hétszilvafás nemesi sorból Párizsig szaladt, mindenütt mély lenyomatot hagyva szegény népünk sanyarú sorsáról. Nagykároly gyönyörűen felújított Károlyi-kastélyában kitömött állatokból álló Afrika-kiállítást láthattunk.
Ezzel a programmal lezárult ez a kirándulás. Este fél 8 tájban érkeztünk haza.
A kirándulás után április 17-én , kedden élménybeszámolót tartottunk az egész iskola számára. Nagy érdeklődéssel követték úti beszámolónkat. Megnézték a kiállítást az előkészületekről, az ott gyűjtött kőzeteket, az ott fényképezett növényeket, az útról készült összefoglaló videót. Látogatóink között üdvözölhettünk néhány anyukát, nagymamát is.
Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy egy életre szóló élmény volt ez az öt nap. Hálás vagyok a pályázati lehetőségért, mert azt hiszem, sok gyerek nem jutna el ezekre a szép nagy- magyarországi területekre. Biztos vagyok benne, hogy ezek után egész más érzülettel, figyelemmel tekint a határon túli magyarokra mindenki, aki itt volt. Ezen a szép úton társaink voltak az erki iskola diákjai és tanárai is. Jó hangulatban, szép emlékekkel váltunk el tőlük.
Csörgő Tamásné
