HATÁRTALANUL Kirándulás Erdélyben

HAT-KP-1-2023/1-000868

„Hazámban mindig otthon vagyok, 

Hiszem, hogy én is jó magyar vagyok!”

Kiss Kata zenekar

Tanulmány kirándulás Erdélyben

A projekt címében megfogalmazott idézethez kapcsolódóan az otthonérzést végig megtapasztalhattuk utunk során. 

2024. április 24-28-ig a Határtalanul! Pályázat keretében a pusztamonostori JÁI Hábor Gabriella Általános Iskola, és AMI valamint a jászberényi Székely Mihály Általános Iskola hetedikes diákjai felejthetetlen öt napot töltött Erdélyben. Az út során a korábbi tanévek ismereteit élőben is megtapasztalhatták, felkeresve a magyar történelem és irodalom neves alakjaihoz kötődő emlékhelyeket, városokat. Emellett a biológia és földrajz órákon tanult természeti csodákat is megtekinthették. A magyarság érzés a honismereti vezetőnkkel valamint a kint élő emberekkel való találkozások során mindannyiunkban felerősödött. Az itthon szervezett témanapon a gyerekekben tudatosult nemzeti összetartozás érzést sikeresen átadták az iskola tanulóinak, pedagógusainak.

Előkészítő órák

Dátum: 2024.03.26. Látogatás a Magyarság Háza Galériába

Határon túli előadó segítségével élőszavas mesehallgatáson vettünk részt, amely ízelítőt adott Erdély népmesei világából valamint az ünnepekhez kapcsolódó hagyományokból. A mesemondást erdélyi népdalok megszólaltatásával tette színesebbé. 

 Pusztamonostor 2024.04.15. 

 2024.04.19.

A két tanórán az okosdoboz.hu oldal „Határtalanul barangoló” játékos feladatainak segítségével ismerkedtek meg Erdély kultúrájával, nevezetes helyeivel, látnivalóival: Kolozsvár, Körösfő, Gyilkos tó, Békás szoros, Tordai hasadék, Tordai sóbánya, Farkaslaka, Vajdahunyad, Déva, Arad, Segesvár, Szejkefürdő, Székelyudvarhely, Berethalom. Felidéztük az 1920. június 4-én trianoni békediktátum következményeit, a magyar lakosság felének valamint az ország kétharmad területének elvesztését. A dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeivel közös programra összegyűjtöttük adományainkat, ajándékainkat, emellett prezentációt állítottunk össze a Jászság, Jászberény, Pusztamonostor és iskoláink bemutatására. Néhány énekkaros tanuló jász népdalcsokrot tanult meg erre az alkalomra. 

A kirándulás programja

A pályázati támogatással a szállás, étkezés, utazás, biztosítás költségeit a kísérő tanárok és a belépők díjait fizettük ki. A szervezést a Csillagösvény utazási iroda közreműködésével valósítottuk meg, amely nagyon tartalmas és élményekben gazdag volt. A következőkben ezt mutatjuk be részletesen.

Április 24. szerda

Hajnali indulást követően először Királyhágón álltunk meg, majd rövid pihenő után a kora délutáni órákban érkeztünk meg Körösfőre. Itt csatlakozott hozzánk a honismereti vezetőnk, aki végigkísért bennünket az 5 nap során. Első állomásunk egy erőd templomhoz vezetett, amelynek történetét ismertette velünk kísérőnk, majd a gyönyörű és különleges templombelsőt is megtekintettük. Elmagyarázták a kalotaszegi motívumok jelentéseit, de a párás idő miatt sajnos az 1600-as évekből származó eredeti török szőnyeget nem láthattuk. A templomból lefelé sétálva Vasvári Pál emlékoszlopánál álltunk meg, amely mellett a Pannontenger kőzet maradványait is megtapinthattuk. 

Délután kincses Kolozsvár belvárosát és főbb nevezetességeit tekintettük meg: Szent Mihály templom Márton Áron szoborral, Mátyás király szobra, valamint szülőháza, Bocskai István szülőháza, Farkas utcai templom és a Babes – Bolyai Egyetem aulájába is benéztünk. Az esti órákban érkeztünk szálláshelyünkre, Magyarfenesre, ahol finom, Hagyományos erdélyi ételekkel vártak.

Április 25. Csütörtök

A reggelit követően elhagytuk az első szállásunkat, majd utunk a Tordai hasadékba vezetett. A honismereti vezetőnk a gyalogtúrán ismertette velünk a hasadék a keletkezését, a ritka növény és állatvilágát s egy közel két órás séta során meg is csodálhattuk. A túránk folyamán láttuk a Fehér-Körös folyót, ami átszeli a hasadékot. A kalandos útvonalat nagyon élvezték a gyerekek.  Ezen a helyszínes sok román gyerekcsoporttal találkoztunk, akiknek ez a hét úgynevezett tanítás nélküli zöld hét volt, amit javarészt kirándulással töltöttek. 

Kirándulásunkat a Tordai sóbányában folytattuk, ahol több emeletnyi lépcsősort megtéve, lementünk a mélybe. Közben sok új információt kaptunk a sóbánya keletkezéséről, történetéről,  működéséről. Kipróbáltuk mennyire visszhangzik a tárna, elmagyarázták a bányászeszközök használatát. Végül egy kis szabadidőt kaptak a gyerekek, vásárolhattak és szórakozási lehetőségeket vehettek igénybe (ping-pong, óriáskerék, biliárd, csocsó). 

Sajnos az időjárás esősre fordult, így a szovátai Medve tó körüli séta elmaradt, de egy fotó erejéig megálltunk megcsodálni azt. Keletkezéséről, különlegességéről a buszon kaptunk tájékoztatást. A napi programok után az esti órákban megérkeztünk az esti szálláshelyünkre, Gyergyószentmiklósra. A hideg esős nap végén jólesett a finom, hagyományos erdélyi vacsora.

Április 26. Péntek

A szállást elhagyva, télies, hideg időben érkeztünk az orotvai Csibi-Halas Gyógynövénykertészetbe. A tulajdonos házigazda elmesélte, hogy generációk óta foglalkoznak  gyógynövények termesztésével és különböző termékek előállításával. A teakóstoláson és termékbemutatókon túl (balzsamok, krémek, olajok, tinktúrák) megtekintettük azokat a helyeket, ahol termesztik a növényeket. Itt a gyerekek megkóstolhatták a borsmenta növényt.  A kóstoló és vásárlás után tovább folytattuk utunkat Gyergyóremetére, ahol Nagy József történész várt minket. Szekerekre ültünk és ezen indultunk el az eszenyői vízimalmokhoz.  Először egy működő vízimalmot mutatott be, majd az utolsó molnár asszonnyal – a 84 éves Góga Rózsika nénivel – is találkozhattunk, saját régi vízimalmánál. Itt a szőnyegmosás és a szövés-fonás rejtelmeibe is bevezettek bennünket. Utunkat a tájház megtekintésével zártuk. Itt képet kaphattunk a hagyományos erdélyi életformákról, berendezési tárgyakról, szokásokról. 

A nap második részében a Békás-szorost vettük célba, ahol rövid sétát tettünk, megcsodálva a gyönyörű és páratlan sziklaképződményeket. Előtte megálltunk a Pongrác tetőn, ahol csodálatos kilátás nyílt a gyergyói medencére. A Gyilkos-tónál megkóstolhatták a helyi kürtős kalácsot és lángost. De nem maradhatott el a tó legendájának és kialakulásának története sem.  A sok csapadék miatt a tó vize annyira megemelkedett, hogy a kiálló csonkokat kevésbé lehetett látni.

Utazásunkat a harmadik szálláshelyünk felé gyönyörű tájakon, szerpentines utakon keresztül folytattuk Oroszhegyig. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt a legpazarabb szállása és ellátása itt volt az öt nap alatt.

Április 28. Szombat

Reggeli után összecsomagoltunk és elhagytuk a szállást. Székelyudvarhely központjában a szoborparkban megtekintettük a híres magyar uralkodók, fejedelmek szobrait. Tovább sétálva a város nevezetességei közül a református templomot és a Vasszékely szobrát is megnéztük.  Igazi hétvégi különlegességnek számított, hogy akkor rendezték meg a Székely-rallyt, amit a gyerekek szabad program keretében rövid ideig tudtak figyelemmel kísérni. 

Székelyudvarhelyt elhagyva Szejkefürdőn álltunk meg, ahol 13 székely kapun át sétálva Orbán Balázs sírjához érkeztünk, ahol elhelyeztük a megemlékezés nemzeti színű szalagját. A mini Erdély park átfogó képet adott az erdélyi várak, kastélyok sokszínűségéről. 

Következő megállónk Farkaslakán, Tamási Áron sírjánál volt, ahol két diákunk koszorút helyezett el. Pár lépésre tőle a trianoni emlékmű keletkezéséről kaphattunk ismereteket, ezzel is erősítve az összetartozás érzését. Székelyföldi látogatásunkat Fehéregyházánál szakítottuk meg Petőfi emlékhelyénél, ami arról nevezetes, hogy ott látták utoljára élve a költőt. A segesvári megállóinkig a honismereti vezetőnk részletesen elmagyarázta hogyan zajlott a csata.  Segesvári sétán, során a várbelsőt tekintettük meg. Természetesen egy fotó erejéig megálltunk Petőfi szobránál. Némi szabadidő keretében a gyerekek bebarangolhatták a hangulatos, zegzugos utcácskákat.

Következő állomásunk a berethalmi erődtemplom volt, ami a világörökség részét képezi. Innen az utolsó szálláshelyünkre vettük az irányt, Csernakeresztúrra. Ekkorra a kis csapatunk már kellőképpen elfáradt.

Április 29. Vasárnap

Utazásunk utolsó napja is tartalmasan telt. Kívül-belül megtekintettük a várak királyát, Vajdahunyad várát. Ez Erdély legimpozánsabb és leglátványosabb, teljesen épen maradt középkori vára, a régió leghíresebb gótikus stílusban épült turisztikai látványossága. A közel két órás program során bejártuk a termeket, megtekintettük Mátyás király szobáját, szűk tornyokba mászhattunk fel, e mellett a korabeli ruhákat, fegyverzetet és kínzóeszközöket láthattunk. 

Egy rövid találkozást szerveztünk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Gyermekotthon neveltjeivel, akik szívesen láttak minket vendégül. Egy 18 éves ott élő lány mesélt nekünk a gyerekek mindennapjairól, életéről, lehetőségeikről. Természetesen mi is bemutattuk iskolánkat és átadtuk adományainkat, ajándékainak az otthon lakói számára. 

Fantasztikus látványt nyújtott a hegy tetején lévő Déva vára, amit eddig csak a népballadából  ismerhettünk. A sikló nem működött, ezért sajnos idő hiányában a bejárás nem valósult meg.  Kirándulásunk utolsó állomása az aradi vesztőhely emlékművénél történt, ahol szomorú szívvel idéztük fel a tragikus sorsú tábornokok kivégzését. Tiszteletünket egy koszorú elhelyezésével fejeztük ki. 

Innen már hazafelé vezetett az utunk, nagyon kimerülten, de annál csodálatosabb élményekkel telve.

Értékelő órák – Pusztamonostor

2024. május 6.

Hazaérkezésünk után megbeszéltük élményeinket, tapasztalatainkat. Az út során készített fotókat végig néztük, felidéztük a fontosabb ismereteket. Megbeszéltük a Nemzeti Összetartozás Napjának programját, az előadások elkészítéséhez kijelöltük a tanulókat és feladataikat. Június 4-én iskolánk tanulóinak és tanárainak beszámolunk az Erdélyben tett Határtalanul kirándulásról, PPT-t összeállítva a fotókból. Reméljük sikerül megismertetni Erdély csodálatos természeti szépségeit, építményeit, vendégszeretetét, s erősíteni az összetartozás érzését. Ezt a célt szolgálta a kirándulásunk is. Bár 1920 óta határok választják el egymástól a magyarságot, mégis egyek vagyunk.

Author: Harnosné Balázs Krisztina