A Jászberényi Rendőrkapitányság Megelőzési és Tanácsadási Konferencia és a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Polgárőr Szövetség közösen rendezte meg október 3-án – Jászberény Város Önkormányzat támogatásával – az állatok világnapjához kapcsolódóan az III. Jászsági Állatvédelmi Versenyt a jászsági általános iskolák között. A versenyen 26 jászsági iskola képviseltette magát.
A rendezvényen szükség volt a tanulók elméleti és gyakorlati tudására, mivel az állatvédelmi és a felelős állattartásról szóló feladatok, állatfelismerések továbbá a versírás, plakátkészítés igénybe vette a fantáziájukat és a felkészültségüket.
A verseny feladatok megoldása után aktív részesei lehettünk az ormányos medve, a barnamedve, a hiéna etetésének. A hüllőházban kígyókat néztünk, illetve egy rövid, de nagyon érdekes előadást is hallhattunk a kígyókról, illetve egy siklót simogathattunk.
Mivel mi voltunk a legfiatalabb csapat és a gyerekek gőzerővel dolgoztak, semmit nem adtak fel különdíjat is kaptunk. Mind három versenyzőnk egy-egy állatkerti belépőt vihetett haza.
A jó hangulatú és mozgalmas esemény szervezői azzal zárták a napot, hogy jövőre találkoznak a IV. Jászsági Állatvédelmi Versenyen. Örülünk, hogy részesei lehettünk ennek a napnak.
Iskolánkat a 4. osztály tanulói közül Kecskés Kincső Zselyke, Nagy Ignác Vid és Vörös Kornél képviselte.
Gyenesné Cserháti Katalin
