HATÁRTALANUL-BARANGOLÁS FELVIDÉKEN HAT-16-01-0439

A Határtalanul program keretében iskolánk a jászfelsőszentgyörgyi Szent György Általános Iskola diákcsoportjával közösen felvidéki kiránduláson vett részt. A tanulmányi kirándulásra 2017.05.09-11. között került sor. Az első napon megtekintettük Krasznahorka várát, felkerestük Rozsnót és Betlért. A szálláshelyünk Szádalmáson volt. A 2. napon Lőcse és Késmárk nevezetességeivel ismerkedtünk, majd elfoglaltuk ólublói szállásunkat. A 3. napon Kassa és környékének megismerésére került sor. A kirándulás során sikerült megvalósítanunk kitűzött céljainkat, valamennyi tervezett programelem megvalósításra került. Ismerkedtünk a Felvidék történelmi és földrajzi nevezetességeivel, a magyar történelem jeles alakjainak – Thököly Imre, Zrínyi Ilona, II. Rákóczi Ferenc, az Andrássy család – , történelemformáló cselekedeteivel. A magyar irodalom, történelem, földrajz órákon elsajátított ismeretek mélyítését kiválóan szolgálták a megismert várak, városok, templomok, tájak felfedezése.