Iskolánkról

Gerevich_foto

Iskolánk, a Jászsági Általános Iskola Gerevich Aladár Általános Iskolai Tagintézménye Alattyán község egyetlen alapfokú oktatási intézménye. Az intézmény egy épületben működik, mely a régi és az új iskolaszárnyból áll, melyet még kiegészít az 1992-ben átadott tágas tornaterem, illetve az iskola épülete előtt és mögött lévő udvar. Az intézményben található a napközisek étkezését szolgáló ebédlő melegítőkonyhával. A délutáni napközis foglalkozásokat tantermekben tartjuk. Intézményünk új épületszárnyának tetőterében található egy, a technika teremből átalakított tanterem és az SNI-s és a BTMN-s gyermekek számára kialakított fejlesztő szoba. A régi épületszárny irodáiból alakítottuk ki a számítástechnika termet. Az előzőekben felsoroltakon kívül egyéb kiszolgáló helyiségek- irodák, öltözők, vizesblokkok, szertárak,- találhatók intézményünkben. A tantermek bútorzata meglehetősen elhasználódott, a cserére szoruló berendezési tárgyakat folyamatosan pótoljuk, pályázati pénzekből vásároljuk. Taneszköz ellátottságunk megfelelő.

2013. január 1 óta állami fenntartás alá tartozik intézményünk, a Jászberényi Tankerület irányításával működünk. Jelenleg 12 főállású szakképzett pedagógus és 1 óraadó pedagógus végzi az oktató-nevelő munkát. Egy 8 órában foglalkoztatott pedagógiai asszisztens és 2,5 technikai dolgozó segíti a munkánkat. Munkaerő gazdálkodásunkban a „kis iskolák” gondjai jelentkeznek. A jelenlegi iskolavezetés feladata a szakos ellátottság növelése, a továbbképzések, beiskolázások célirányos tervezése. Intézményünkben 1 gyógypedagógus dolgozik, aki az SNI-s gyermekek fejlesztését látja el, egy gyógypedagógus pedig a BTMN-s gyermekek fejlesztésével foglalkozik óraadóként. Intézményünkben nem megoldott a rászoruló gyermekek logopédiai ellátása. Az osztályfőnökök látják el a gyermekvédelmi felelős feladatkörét is. Indokolt lenne – a tanulói összetétel miatt- legalább félállású gyermekvédelmi felelős alkalmazása.

Tanulólétszámunk jelenleg 159 fő. A harmadik évfolyam kivételével minden évfolyamon egy osztály működik. Az osztálylétszámok változóak, a 16 fős osztálytól a 22 fős osztályig különbözőek. Tanulóink közül 49 fő halmozottan hátrányos helyzetű ez iskolánk tanulólétszámának 30%-a. 45 gyermek hátrányos helyzetű, így a HHH-s és HH-s tanulók aránya 57%. Ebből következik, hogy kiemelt figyelmet kell fordítanunk a hátránykompenzációra, az esélyegyenlőség biztosítására, a felzárkóztatásra. A tanulói összetétel miatt 152 gyermek részesült ingyen tankönyvben, és majdnem száz gyermek veszi igénybe az ingyenes étkezést. Alsó tagozaton működtetünk 3 napközis csoportot ahová az 1-2 és 3-4 osztályos tanulók vegyesen járnak. Napközis csoportjaink létszáma igen magas. Folyamatosan nő a cigány tanulók létszáma is intézményünkben. Tanulói összetételünket befolyásolja, hogy a szomszéd település -Jásztelek- iskolájából az ott megszűnő osztályokba járt gyermekek egy része hozzánk kerül, akiknek a beilleszkedése, felzárkóztatása nem kis gondot jelent a pedagógusok és gyermekvédelmi felelős számára. Tanulólétszámunk stabil, enyhe emelkedést mutat.

Az intézmény hagyományai, eredményessége: Intézményünk 1997. március 12.-én vette fel a jászberényi születésű hétszeres olimpiai bajnok Gerevich Aladár nevét. Ezzel bekerültünk az olimpiai bajnokok és neves sportvezetők nevét viselő iskolák nagy családjába, amelyek tevékenységét a Magyar Olimpiai Akadémia fogja össze. Iskolánk a MOA-val kötött megállapodást, 1999. június 23.-án írta alá, mely szerint kiemelten foglalkozunk:

  • Az olimpiai eszme megismertetésével, ápolásával és terjesztésével
  • Példaképül állítottuk az ifjúság elé Gerevich Aladár életét, munkásságát
  • Ünnepélyes   formában   megemlékezünk névadónk   születésének és halálának évfordulójáról