Osztálykirándulás 3.osztály

A 3. osztállyal Visegrádra látogattunk el az osztálykirándulás keretében, ahol a „Visegrád a honfoglalástól Mátyás királyig” című rendezvénysorozatot tekintettük meg. Szabadprogrammal kezdtük a napot, melynek során korabeli kézműves mesterségeket (kőfaragó, kovács, fazekas, gyertyamártó, nemezes, szövő, bőrműves) próbálhattak ki a gyerekek, a „történelmi konyhában” korabeli recept alapján készült ételeket kóstolhattak, középkori gyerekjátékokkal játszhattak, reneszánsz táncbemutatón vehettek részt. Ezt követően a romjaiban is impozáns Királyi Palotában a szépen rekonstruált termeket, udvarokat bejárva, a korhűen berendezett lakosztályokban időutazást tehetünk a Magyar Királyság fénykorába, a XV. századba. Majd a reneszánsz díszudvar közepén a híres Herkules-kútba mártottuk kezeinket. Ezután a visegrádi parkban solymászbemutató, majd kopjatörés és fergeteges lovasviadal részesei lehettünk. Ebéd után gyalogtúra következett a Salamon-toronyba, ahol a Szent-György Lovagrend közreműködésével haditorna bemutató következett. A programok kezdetén egy királyt és egy királynét választottak a lovagok a közönség soraiból, akiket királyi palástba öltöztettek és megkoronáztak. Majd a király felszólítására bevonultak a lovagok, akik középkori fegyvereikkel célzó , bajvívó tudásukat bizonyították a királyi párnak és meghívott vendégeiknek. A párviadalok valósághűen és izgalmasan, esetenként humorral idézték fel a középkori lovagok bátorságát és vakmerőségét. A programot Duna parti sétával zártuk. Kellemesen elfáradva, rengeteg élménnyel tértünk haza.

Szabóné Bolyós Márta

 

 

 

Author: