Osztálykirándulás 6. osztály

A 6. osztály idén először kétnapos kirándulásra ment. Ezúttal az „Ismerd meg szűkebb környezetedet!” jelmondat vezérelt bennünket. Az Jászberény melletti Öregerdőben található Ifjúsági táborban töltöttük el a felejthetetlen 2 napot.

A táborhely elfoglalása, a szabályok ismertetése után birtokba vettük a területet. Először tűzrevaló gyűjtésével kezdtük az erdőből, majd a közös játékba feledkeztünk bele. Volt aki pingpongozott, focizott, röplabdázott. A minket elkísérő lelkes szülői csapat, akiknek az odaszállításunkat is köszönhetjük, egy nagy bogrács finom pusztapörköltet „varázsolt” az ebédlő asztalunkra. Délelőtt és délután is egy-egy rövid túrával fedeztük fel a környéket. Délután 2 ügyes gyerek „szabaduló szobá”-s feladatokkal készült a társaiknak, akik csoportokba szerveződve teljesítették időre a feladatokat. Esti éhségünket nyársalással enyhítettük, majd az est beálltával készültünk az éjszakai bátorságpróbára. Ekkorra már segítő szülők csapata is érkezett. A tábor körül csoportokba rendeződve, állomásokon feladatokat teljesítve kellett végigmenni, amely alatt volt a gyerekeknek sok váratlan eseményben is része. A másnapunk egy tanuló környéken lakó nagyszüleinél folytatódott, ahol szíves vendéglátásban volt részünk reggelire. Az időjárás rosszra fordult, így a szabadtéri strandolásunk kissé módosult, de a fürdőzés így sem maradt el, a végére még a napocska is kisütött.

Elmondható, hogy a gyerekek, a szülők és jómagam részéről is emlékezetes, felejthetetlen napokat töltöttünk együtt. Köszönet a támogató, a program lebonyolításában részt vevő szülőknek.

 

Author: