Szánkótúra a Mátrában

Február 6-án a DSE szervezésében 33 gyerekkel elindultunk a havas Mátra nyújtotta sportolási lehetőségek kipróbálására. Elemózsiával, innivalóval, néhány szánkóval, több csúszkával, és csomó nylonzsákkal felszerelkezve az úti célunk Mátraháza volt. Innen mintegy bemelegítésként felsétáltunk a Kékesi sípálya alsó szakaszához, amely már eleve élményt nyújtott, hogy hóban taposhattunk.

Először az alsóbb lankát hódítottuk meg. A bátrabbak elsőként csúsztak le, és adtak biztatást a többieknek. Mindenki kipróbált minden eszközt, ki-ki egyedül vagy kettesével, aztán cserélődtek a párok is. A felfelé való visszamászás kevésbé élvezetes volt, de megérte, mert az élmények kárpótlást nyújtottak. A kedvünket az sem vette el, ha hóval ment tele az arcunk, vagy kiborult az éppen lefelé szánkózó.

Aztán magasabbra merészkedtünk, két dombocskával fentebb mentünk. Innen már a kiindulópontnál levő faház is kicsinek tűnt. Folyamatosan próbálkoztunk teljesen lecsúszni a lejtő aljáig, ami a lendületesebbeknek többször sikerült is. A verőfényes napsütésben, a jó levegőn, két és félórai intenzív mozgással eltöltött idő maradandó élményeket nyújtott, és persze meghozta az étvágyunkat is.  Kora este indultunk haza, de legszívesebben már másnap jöttünk volna vissza. Reméljük, lesz még hasonló közös élményünk!

Hódosi Erika

Author: