Pályaválasztási nap

Intézményünk fontos feladatának tartja, hogy végzős diákjainkat megfelelően felkészítse a továbbtanulásra. Ez nem csak a képességek fejlesztését, a tárgyi tudás megszerzését jelenti. Már alsó tagozatban is a tanulók életkori sajátosságainak megfelelően játékos formában beszélgetnek a gyerekek a tanító nénivel arról, hogyan is képzelik majd el az életüket felnőttként, mi lesz a foglalkozásuk. Felső tagozatba lépésüket követően sok szó esik a lehetőségekről, a felkészülés módjáról, arról milyen felelősségteljes döntést kell majd hozni nyolcadik osztályban. Mindez nem csak osztályfőnöki órák keretében történik, hanem egy-egy szaktárgyi órán is, amennyiben kapcsolható a tananyaghoz.

A 2017/2018-as tanév rendje értelmében egy tanítás nélküli munkanap kizárólag pályaorientációs célra használható fel. Ennek megfelelően intézményünkben november 28-án rendeztük meg ezt a napot. Az osztályok osztályfőnökük vezetésével különböző foglalkozásokon vettek részt. Az 1-4. évfolyamon inkább játékos formában szereztek ismereteket a gyerekek az egyes foglalkozásokról. A felsősök rövid kisfilmek segítségével ismerkedtek a hiányszakmákkal, de töltöttek ki kérdőíveket is, amelyeket aztán ki is értékeltek, valamint készítettek plakátokat, gondolattérképeket.

A nyolcadik osztályos tanulók már szeptember óta készülnek a továbbtanulásra. November hónapban lehetősége volt a diákoknak bepillantást nyerni az egyes középiskolák életébe. A 15 diák a környék 8 középfokú oktatási intézményét kereste fel. A többség a három rendelkezésre álló napot kihasználta, így remélhetőleg könnyebb lesz meghozni majd a végső döntést január végén.

A központi írásbeli vizsgára 13 tanuló jelentkezett. Ennek időpontja 2018. január 20. lesz.

Author: