9 éve a hadjáraton

Idén 29. alkalommal került megrendezésre Közép-Európa legnagyobb katonai hagyományőrző rendezvénysorozata, a Tavaszi Emlékhadjárat. Ebbe a rendezvénysorozatba már hagyományt teremtve a településünk, és azon belül iskolánk diákjai, tanárai is bekapcsolódtak.

Az I. Jászkun Honvéd Emlékzászlóalj katonái április 1-2-án csatlakoztak a hadjárat részvevőihez és képviselték településünket Boldogon.

A népfelkelők számára a programok április 3-án kezdődtek, amikor a tornateremben az I. Jászkun Honvéd Emlékzászlóalj vezényletével sor került a toborzásra, melynek eredményeképpen 25 főből álló lelkes kis csapat erősítette a honvédek csoportját. A helybeli koszorúzásokat követően utunkat Jászjákóhalmán, majd délután Jászberényben folytattuk, ahol bekapcsolódtunk a községi, városi ünnepségbe.

A tízórai után az itthon maradó „civileknek” két csapatban folytatódott a program.

Az alsó tagozatos gyerekek az iskolából indulva a Holt-Tarna- partján kijelölt pályán akadályversenyen vettek részt a dicsőséges tavaszi hadjárat csatái nyomán. Csákóval a fejükön, lelkesen indultak útnak a csapatok, hogy teljesítsék a feladatokat. Képkirakó, toborzó éneklése, titkosírás, a szabadságharc híres személyiségeinek felismerése, térképolvasás, szókereső nehezítette az utat. Az utolsó állomáson lengyel és magyar színekből kokárdát, zászlót készítettek, honvéd alakot színeztek, melyeket megemlékezésül a Bem-szobor köré helyeztek el.

A felső tagozatos diákok a közösségi házban két előadást hallgattak meg. Először a Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület két tagja mutatta be az egyesületüket, a névadó Jósef Vysockit. Beszéltek a történelmi lengyel – magyar barátságról, kiemelve a szabadságharc  eseményeit, a lengyel légiót. Bemutatták egyenruháikat, fegyvereiket, sőt megnézhettük a puska megtöltését és elsütését is. A bemutatást érdekes adomákkal színesítették.

Ezután meghallgattuk Dr. Farkas Kristóf Vince történész muzeológus A Jászkun kerület kapitányai c. előadását. A kapitányokról gyűjtött gazdag anyag sok érdekességet tartalmazott, időrendi sorrendben ismerkedtünk meg szerepükkel, személyükkel, a hozzájuk kapcsolódó tárgyi emlékekkel.

Az idő gyorsan elszaladt, így a felsősök nem tudtak részt venni az akadályversenyen.  A feladatokat másnap a tanítás után oldották meg, míg az itthon maradó alsósok a tavaszi hadjárathoz kapcsolódó filmet és az isaszegi csata animációját nézték meg.

Így aztán nem csak a hadjáratban részt vevő honvédek és felkelők, hanem mi, itthon maradók is jól éreztük magunkat, gazdagodtak történelmi ismereteink és érzéseink.

Április 4-én a tavaszi hadjárat következő állomásán, Nagykátán emlékeztünk az egykori hősökre, a városi ünnepség után a temetőben is elhelyeztük a kegyeleti koszorúkat. Utunk ezután Tápióbicskére vezetett, ahol a Tápió folyó partjainál egy rendhagyó történelmi óra keretében felelevenítettük a 168 évvel ezelőtti eseményeket. A honvédek és a népfelkelők a díszszemlét követően aktív részeseivé váltak a hadszíntérnek. Az ágyúdörgések, aknarobbanások, sortüzek hangjai és a füstborította táj megadta a korabeli csata hangulatát, és ismét, a történelmet ismételve, győzelmet aratott a magyar sereg. Idén másodszor iskolánk tanulói is elkísértek bennünket, akik nézőként a „Hajrá magyarok!” biztatással segítették a győzelmünket. A múlt felelevenítésére való hangolódás náluk is megtörtént, ugyanis előtte diákcsatában mérhették össze erejüket.

A programsorozat következő helyszíne Isaszeg volt április 6-án. Itt a honvédek képviseltették magukat, de nézőként egy kisebb tanulói csoport is eljutott. A hadszíntéren ismét a magyar csapatok győzelmével végződött a megmérettetés, majd a domb tetején levő emlékműnél koszorúzással zárult le a rendezvény. Ezt követően egy jó hangulatban eltöltött estével ért véget a nap, ahol a vacsorát elfogyasztva, Kossuth nótákat hallgattunk és énekeltünk, majd táncra is perdültünk.

A zászlóalj katonái tovább folytatták útjukat Gödöllőre, Szadára, Veresegyházára, majd 8-án Vácott a Hétkápolnai emlékműnél csatával zárták le az emlékhadjáraton való részvételüket.

A rendezvénysorozatot sokan támogatták. A Honismereti szakkör a népfelkelők ruházatához nyújt évek óta segítséget. A felkészülésben Juhászné Pannika néni, és Zagyi Eszti néni végezték a legtöbb munkát. Köszönjük a gyermekeket szállító szülőknek, pedagógusoknak, az önkormányzatnak, a Jászdózsa Községért Közalapítványnak az utazáshoz nyújtott segítséget.

Boldogi képek:
Isaszeg képek:
Jászberényi képek:
Jászdózsai képek:
Jászjákóhalmai képek:
Nagykátai képek:
Tápióbicske csata képek:
Tápióbicske diákcsata képek:

Author: