A.6.0. Nemzetiségi, népismereti programok

Nemzetiségi és népismereti program  Múzeum -  2014 A 6.0

A Jász múzeum által megrendezésre kerülő történelmi játszóház vásári programjában vettünk részt.
A gyerekek 18 helyszínen, forgószínpad szerűen ismerkedtek az elmúlt századok vásári hangulatával.
Kézműves foglalkozáson készítettek lúdgégetésztát, és mézeskalácsot díszítettek.
Nemezből tűpárnát készítettek, fazekaskodtak, és bepillanthattak a vesszőfonás nehézségeibe is.
A kovács megmutatta a gyerekeknek, hogy milyen nehéz mesterség a kovácsmesterség és próbára tehették ők is, erejüket.
A szatócsok csizmát és vászonruhákat árultak.
Fakanálbábot és éneklő gombot készíthettek a kézműveseknél, de a jászsági motívumokból keszkenőt is hímezhettek.
A nyeregkészítő mester megmutatta a gyerekeknek, hogyan kell a bőrrel bánni és lukasztóval karkötőt készítethettek maguknak.
Dramatikus játék keretében előadást láthattunk, melynek témája a Ludas Matyi története volt. Az amatőr előadók bevonták a gyerekeket Matyi történetébe.
Összegezve: nagyon jól érezték magukat a gyerekek, sok ismerettel gazdagodtak és vásárfiával megrakodva tértünk vissza a vásárból.

Megjelent: 2802 alkalommal