B.1.0. Hagyománnyá tehető iskolai események

 

GEREVICH NAP ÉS CSALÁDI SPORTNAP

2014 február 10.-én rendeztük meg a pályázat második hagyománynapját, a Gerevich Napot. Évek óta hagyomány iskolánkban, hogy a tanév egy napját iskolánk névadójáról való megemlékezésnek szenteljük. Az ünnepségre meghívtuk a JÁI intézményvezetőit, a Tankerület munkatársait, az olimpiai bajnokok nevét viselő iskolák vezetőit, a polgármestert, önkormányzati képviselőket, és a szülőket. Iskolánk tanulói szorgalmasan készültek az ünnepi műsorra. Iskolánk tanulói különböző műsorszámok révén (néptánc, zumba, aerobik) adtak számot felkészültségükről. A résztvevők tiszteletük jeléül az Olimpiai Himnusz felcsendülése után elhelyezték koszorúikat a Gerevich Emlékfalnál. A megemlékezés után a vendégek és a pedagógusok kötetlen beszélgetést folytattak szerény vendéglátás mellett. A Gerevich Nap másik fontos eseménye a Családi Sportnap volt. A Családi Sportnapon 13 család vett részt. Versenyfeladatok alapján mérték össze a családok sportteljesítményüket. A feladatok viszonylag egyszerűek voltak, könnyen teljesíthették azok az anyukák, apukák is, akik nem sportolnak rendszeresen. A szülők és a gyermekek egy jó hangulatú napot töltöttek el együtt nagyon hasznosan. A verseny végén minden család ajándékcsomagot (gyümölcs, üdítő) és oklevelet kapott. A győztes család hazavihette a Gerevich Kupát.

Megjelent: 2305 alkalommal