Jászkiséri családi nap

Egy szép borús reggelen elindultunk a Községházához, mert onnan indultunk el Jászkisérre.

8 órakor meg is érkezett a busz. Fél 9 –re oda is értünk. Lepakoltunk a 203-as tanterembe, ahol vártak minket szendviccsel-üdítővel, majd 10 órakor indultunk az aulába a közös megnyitóra.

Az aulában volt egy kígyó, amit meg is etettek egérrel. Nagyon érdekes volt ezt látni.  A megnyitó után különböző állomásokon mentünk végig. Az 1. állomásunk a csapatépítő játékok voltak. Ott játszottunk Székfoglalót zenére, kacsintós játékot is. A 2. állomásunka játszóház volt, amiben kézműveskedtünk csuhé babát csináltunk ördög lakatot oldottunk, a papírfonást is ki lehetett próbálni. A 3. állomás a kókuszgolyó készítés volt 2 csapatra oszlottunk, és elkészítettük a finom édességet, a zsűri értékelése alapján pedig mind a kettő csapat kapott jutalmat. Nagyon finomra sikerült mindkét „sütemény”. A 4. állomás a táncház volt.  Ott három táncot tanultunk: a kezes, moldvai, a tűz lángja. Jól megtanultuk mindhármat, és nagyon jót táncoltunk. Az 5. állomás az uszoda volt, ahol vízi játékokat játszottunk: siklottunk, kosárra dobtunk, úszkáltunk. Ezután gyorsan felöltöztünk, megszárítottuk a hajunkat, és a  6. állomás a kézműves foglalkozás volt, ahol tobozsünit, cérnalibát készíthettünk; volt 2 papír tank és 2 papír repülő is teremben.  Utána felmentünk az aulába az ünnepélyes zárásra.

Aztán felvettük a holminkat, és lementünk a buszhoz. A jászapáti tanodásokkal utaztunk hazafelé a buszon . 3 órára vissza is értünk Jászjákóhalmára, és mindenki ment haza. Nagyon jól éreztük magunkat, főleg az uszodai program tetszett nagyon.