root összes bejegyzése
Jászsági Helyesírási Verseny
A Jászsági Általános Iskola Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézménye 24 éve folyamatosan nagy sikerrel szervezi meg a Jászsági Helyesírási Versenyt Jánoshidán, ezzel segítve a tehetséggondozást a saját iskola falain kívül a környék, a Jászság, a megye, a kistérség általános iskoláiban tanuló 3 – 8. osztályos tanulók körében.
1992-ben két pedagógus (Horváthné Szabó Katalin és Tóthné Eszes Éva) találta ki az 5 fordulós írásbeli versenyt, a Jászság általános iskoláiban tanuló felső tagozatos tanulók számára. A versenyt meghirdetve a környékről bejelentkező tanulók 5 hónapon át kapnak egy-egy feladatlapot, amelyet a megadott határidőre kell megoldaniuk. Minden intézményben a versenyfeladatok megoldását a helyi magyartanárok követik, javítják ki, de az összeállított feladatok helyes megoldását, azok értelmezését is ők segítik a tanulóknak.
Időközben kiderült egyre nagyobb érdeklődés, fogadókészség a jellemző, így sor került a 3 – 4. osztály bevonására is. Az 5 válogató forduló eredményeit követően Jánoshidán kerül megrendezésre minden évben a döntő, amelyre minden iskolából a kategóriánként két legjobb tanuló kap meghívást. Ezen a döntőn alakul ki a végső sorrend, hiszen itt mindenki egy tollbamondást és egy feladatlapot tölt ki.
A döntő feladatainak összeállítására külsős magyartanárt kér fel az iskola, hiszen a jánoshidai tanulók közül is versenyeznek tanulók. Az elnök hozza a tollbamondás szövegét, a megírandó helyesírási feladatlapot is.
Az 5 forduló feladatlapjait Jánoshidán állítják össze a kollégák 3 különböző korcsoportban:
3 – 4.; 5 – 6. és 7 – 8. osztály tanulóik versenyeznek.
Az eltelt 24 évben a tantestületnek minden évben sikerült a versenyt megrendeznie. Ehhez az egész iskola összefogására, aktív munkájára van szükség. Valamennyi pedagógus részt vesz a döntő lebonyolításában, a pedagógusok számára szakmai beszélgetés, a tanulók számára a versenyt követő szabadidős tevékenység szervezésével, megvalósításával, a feladatlapok javításával, a zökkenőmentes verseny érdekében.
Noha a neve Jászsági Helyesírási Verseny, de már évek óta a tanulók és pedagógusok messzebbről is eljönnek, igénylik a programot. Minden iskolában a feladatlapok kitöltésén túl azok ellenőrzése, értékelése is megtörténik, megbeszélve a megoldások helyességét, a jó megoldáshoz szükséges ismereteket. A verseny betölti szerepét, fél éven keresztül folyamatos tehetséggondozás zajlik a magyar nyelv, helyesírás területén.
A 2016. márciusban rendezett döntőn 20 helyről (a szomszédos Alattyántól egészen Abádszalókig terjedően) érkeztek a versenyzők.
A szervező iskola 24 éve végzi elhivatottan, közösen, nagy együttműködésben ezt a kiváló tehetségsegítő tevékenységet. Szervezőmunkájuk példaértékű, tevékenységük jelentős hatása igazolható, folyamatos. Versenyük népszerű a tehetséges gyermekek, fiatalok és iskoláik körében.
Néhány fotó a 2015-2016. évi döntőről:
Eredményhirdetés, zárás (balról jobbra: Horváthné Szabó Katalin a verseny szervezője, Birinyi János tankerület igazgató, Tóthné Eszes Éva tagintézmény – vezető, Eszes Béla polgármester, Koszta Béláné a zsűri elnöke)
Tóthné Eszes Éva
tagintézmény-vezető
HAT-15-05-0695
http://bgazrt.hu/_files/HATARTALANUL/120x240_hatartalanul3.swf
Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok
Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok