2013. április 20., szombat 14:51

Beszámoló Pusztamonostor

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)

Földünkért Világnap 2012.10.24. Képek Pusztamonostor

Intézményünk, a Jászsági Köznevelési Intézmény 2011-ben pályázatot nyújtott be 3 tagintézményére vonatkozóan „A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok ( szemléletformálás, informálás, képzés) KEOP- 6.1.0/A/11. című pályázati kiírásra reagálva.

A 3 ökoiskolaként is működő tagintézmény ( a jászdózsaiBozóky János Általános Iskola, A pusztamonostori Általános Iskola és ZAMI Tagintézmény valamint a jászjákóhalmi IV. Béla Általános Iskola )profiljának nagyon megfelelő feltételrendszer, amit a kiírás tartalmazott, kapóra jött a mi tagintézményünknek is, hiszen 2007 óta működő ökoiskolaként nevelési szempontjaink között első helyen szerepel tanulóink és általuk szüleik ilyetén irányú szemléletformálása.

 

 

A projekt hivatalos megnyitójára 2012.06.13-án Jászdózsán került sor, így a mi napunk másodikként zajlott 2012.10.24-én.A rendezvénysorozat zárása pedig 2013. tavaszán Jászjákóhalmán történik meg.

Az iskolák, bár közös projektet valósítanak meg, igyekeztek saját arculatukat is a lebonyolításnál megmutatni. Mivel a pályázat a felsős korosztályt célozta meg, így kettős forgatókönyvvel készültünk: az alsós kollégák a korábbi évek ökonapjaihoz hasonló színes, változatos és interaktív programot állítottak össze, melyben szerepelt a fenntarthatóság mellet a sport, ügyességi vetélkedő, egészséges étkezéssel kapcsolatos könnyed feladatok.Nagy segítséget nyújtottak a lebonyolításban a szülk is, segítségüket külön köszönjük!

Nehezebb dolga volt a felsősöknek, akik reggeltől nagyon komoly témákkal és nagy mélységben foglalkoztak a pályázatban meghatározottakkal. Leonardo di Caprio: Az utolsó óra című filmjét nézték meg,s a látottakat dolgozták fel a nap folyamán változatos formában: először megbeszélték, amit láttak, hiszen angol nyelven korunk híres emberei beszélgettek az adott témáról, majd interaktív csoportokban dolgozva , kísérleti makettek készítésével mélyítették el az ismereteiket. Párhuzamosan egy rajzverseny is folyt, ahol ebben a témában kellett alkotásokat készíteni, melyet a vendégelőadó veztte zsűri a nap végén értékes, 10 000 Ft-os ajándékcsomagokkal jutalmazott. Tíz alkotó vehette át az értékes rajzeszközöket tartalmazó csomagokat, de a többiek munkái is megtekinthetőek voltak a kis rögtönzött tárlaton.A rajzpályázat zárásaként egy 12 fős csapat egy általunk eddig nem ismert rajzeszközzel, 3D-s aszfaltkrétával egy közös képet alkotott az iskola sportpályájának betonján, mintegy megkoronázva a z egész napot. A napi ellátásunkat házi jellegű pogácsával és gyümölcsökkel, gyümölcslével szintén a pályázat tette lehetővé.

Reméljük, hogy a nap programjai hozz6ájárultak ahhoz a munkához, amelyet öt éve lelkesen folytatunk, és a zöld szemléletmód kitörölhetetlen részévé válik diákjainknak!

Képek Pusztamonostor

Megjelent: 20017 alkalommal Utoljára frissítve: 2013. április 22., hétfő 14:27