Nyomtatás

A.3.1. Informatika szakkör

A.3.1. Informatika szakkör

A szakkört 15 foglalkozásra terveztük az első félévben, 14 tanuló részvételével. A szakkörön főként hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók vettek részt.

Az elsősorban ötödikesek és hatodikosok számára létrehozott foglalkozások tartalmát úgy alakítottuk ki, hogy a tanórán tanult ismereteket kiegészítse, valamint jó alkalmat biztosítson a tanítási órán tanultak gyakorlására. Szívesen végezték azokat a feladatokat, amelyek a prezentációkészítéshez kapcsolódtak. Az Internet-használatról, a közösségi oldalakon való tevékenységek etikájáról is többször hallhattak a foglalkozásokon.

A tanulói részvétel viszonylag állandó volt, foglalkozásonként egy-egy tanuló hiányzott igazoltan. Olyan alkalom is adódott, ahol vendégként olyan tanulók is „bekéredzkedtek”, akik nem voltak a szakkör állandó tagjai.

A szakkör lezárása alkalmával a résztvevők elmondták, hogy szívesen részt vennének a következőkben is hasonló foglalkozásokon.

Belovainé Miklós Judit

szakkörvezető

Megjelent: 2247 alkalommal